Termőföld

TERMŐFÖLD KERTI FÖLD

termőföld beszerzése kertépítéshez

TERMŐFÖLD SZÁLLÍTÁS 06-20- 927-80-80

HUMUSZ

(lat.) a. m. televény, a talajnak azon barna v. fekete színű alkatrésze, mely korhadásba átment szerves, azaz növényi és állati anyagokból keletkezik s melynek összetétele a felbontó szerves anyag minősége s a korhadás foka szerint nagyon eltérő. (l. Huminanyagok). A H. képződéséhez bizonyos feltételek szükségesek, nevezetesen levegő, nedvesség és meleg, melyek behatása alatt és valószínűleg bizonyos alsórendű szerveztek (hasadó gombák) közreműködése mellett, melegfejlődéssel járó lassu égés vagyis oxidáció következik be. Ezen humifikáció-nak nevezett folyamatnál szénsav, víz és ammóniák képződik a szerves anyagból, mely fokozatosan megbarnulva súlyából folyton veszít s végre eltűnése után kevés hamut hagy hátra. A H. képződésénél a szerves anyagból első sorban sötétszínű, föld nemű, szén dús és vízben nem oldható, idifferens természetű anyagok, a barna ulmin s a fekete humin keletkeznek. Ezekből keletkeznek a korhadás további folyamatában szintén oxidáció folytán különféle humuszsavak, a humin-, ulmin-, geinsav s méások, melyek nagy oldóerővel birnak. A korhadásnál közreműködő tényezők hatása szerint a keletkező H. más-más tulajdonságokat tüntet föl; a kedvező viszonyok között keletkező H.-t szelidnek mondják s az ily H. nem tartalmaz szabad savakat, ellenben a levegő korlátolt hozzájárulásával keletkező H.-t savanyunak nevezik; ilyen a túlságos nedvesség behatása alatt keletkező tőzeg. Régebben a H.-t, nevezetesen annak szelíd alakját a növények tulajdonképi tápanyag-forrásának tekintették s az ezen nézeten alapuló humusz-elmélet a H.-ról azt tartotta, hogy az a növények egyedüli tápláló anyaga, melyet korhadt istállótrágya alakjában kell a növényeknek nyújtani. Újabb kutatások azonban nemcsak e nézet téves voltát, hanem azt is kimutatták, hogy a H.-t a felsőrendű növények közvetlenül föl sem vehetik, hogy ennél fogva a H. mint ilyen növényi tápszernek nem is tekinthető. Ha bizonyos H.-tartalom a talaj termőképességére nézve mindazonáltal előnyösnek van elismerve, ez onnan van, mert a H. egyrészt a talajt fizikailag javítja, t. i. sötét színénél fogva melegebbé, víztartó képességénél fogva a száraz talajt nyirkosabbá, egyúttal a lazát kötöttebbé s viszont a kötöttet porhanyóbbá teszi s mert másrészt felbomlása alkalmával kész növényi tápláló anyagokat - ammóniákot, hamut - és oly anyagokat szolgáltat, melyek, mint a szénsav és a H.-savak, a talajban foglalt vizben nem oldható növényi tápanyagokra oldólag hatnak. A talaj H.-tartalma a H.-ból oxidáció útján nyert szénsavmennyiség szerint határoztatik meg.

Humusztalajok
az olyan talajok, melyekben 20%-nál több a humusz, mig a 10-20%-nyi humusztartalmu talajok humuszban gazdag, az 5-10%-nyi humusztartalmuak humózus talajoknak mondatnak. A H. legjellemzőbb képviselője a tőzegből alkotott láp, mely főképen a korhadás különféle stádiumában levő szerves anyagból áll. Az ilyen talajok a vizet át nem eresztő altalajon különféle mocsári növényekből, nevezetesen savanyu füvekből (Carex- és Scirpus-fajok) s tőzegmohokból (Sphagnum, Hypnum, Polytrichnum) képződnek; tehát eredeti talajok. Mélységök 1/2 s 3 méter között váltakozik s az egymásra következő rétegek szine a korhadás foka szerint szürke, barna, fekete. Fizikai tekintetben az jellemzi e talajokat, hogy száraz állapotban nagyon lazák, pornemüek, hogy vizet igen nagy mennyiségben felvenni képesek, ennek folytán felduzzadnak s ingoványt képeznek. Fekete szinöknél fogva sok hőt nyelnek el, de minthogy többnyire tulnedvességben szenvednek s a vizet gyorsan elpárologtatják, mi hőveszteséggel jár, mindazáltal hideg talajok. Ezen okokból s mert a láptalajok kevés ásványi anyagot, ellenben sok szabad humuszsavat tartalmaznak, kulturnövények mivelésére alkalmatlanok, minélfogva közönségesen réteknek használtatnak, de mint ilyenek sem értékesek, mert csak svanyu füvekből álló csekély tápláló erővel biró u. n. savanyu szénát szolgáltatnak. A H. további nemei az erdőkben keletkező erdei föld (l. o.); a folyamok mentén és torkolatánál képződő berki és ligettalajok, valamint a mélyebb fekvésü rónákat borító fekete föld, minők a magyar alföld déli része, a dél-oroszországi csernozem, Románia alföldje s mások.

TERMŐFÖLD

A kertben a talaj felső rétegét, az úgynevezett termőtalajt vagy termőföldet műveljük. Helyzeténél fogva a felső szint, a termőföld termékenyebb, mint az alsóbb szintek, mert a felsőbe jutnak a növényi és állati hulladékok, ezekből keletkezik az általunk sokat emlegetett humusz. A termőföld vastagsága területenként, de akár kertenként változik, helyenként 5-10 cm, máshol 30-40 cm, sőt ennél sokkal vastagabb termőföld is lehetséges. Nálunk a 10-20 cm-es vastagságú termőföld a leggyakoribb. A termőföld tulajdonságait tulajdonképpen alkotórészeinek alakja és állapota, továbbá a szerves anyagok jelenléte vagy hiánya határozza meg. Az agyagtalaj igen finom részecskékből képződik, melyek olyan tömötten helyezkednek el, hogy a talaj nehezen engedi át a vizet. Ezt kötött talajnak hívjuk. A homoktalajt jóval nagyobb részecskék alkotják, jó vízáteresztő képességű, ezért laza talajnak hívjuk. A jó és a túlságosan jó vízáteresztő képesség között a határ igen szűk. Az a termőföld, amely a vizet nagyon gyorsan levezeti, igen szegény, mivel a tápanyagok, melyek oldat formájában a talajrészecskék körül megkötve helyezkednek el, lemosódnak a mélyebb részekbe. Szerkezetét tekintve a legtöbb növény számára a közepesen kötött termőföld az optimális. A növényzet optimális fejlődése érdekében jó minőségű termőföldet dolgozhatunk be kertünkbe.
Mikor van erre szükség?
- Ha a természetes állapotú termőföldet megbolygatják (házalap ásásakor, ráhordáskor, stb.), összekeverik, akkor ún. romtalaj keletkezik. Ennek nincsenek jó tulajdonságai.
- Ha a termőföld vastagsága túlságosan vékony.
- Ha a termőföld túl kötött vagy túl laza.
- Olyan növény ültetésénél, amelynek gyökérzónája mélyebben helyezkedik el.
- Ha a kertünk talajszintje nem megfelelő.

Rovarirtás oldala

Magas fák permetezése

Darázsirtás